2012. április 05. csütörtök, 07:20 |
Minden évben megrendezzük a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban a diáknapot. 2-3 évente színházi bemutatón váltja egymást a vicces vetélkedők és humorban gazdag műsorok sora. Idén ismételten a komédiáé volt a fő szerep.
A jól sikerült bemutatókat hosszú és fáradságos munka előzte meg. Nem egyszer lehetett hallani az iskola aulájában próbáló gyerekek aggodalmas, mégis vidám kacajait. Április 4-én diákseregünk elözönlötte városunk színházát, ahol jobbnál jobb produkciók kerültek színpadra. Rendhagyó napunk 8 órakor kezdődött el a legkisebbek szereplésével. A kis ötödikesek ügyesen helytálltak, s rögtön utánuk az idősebbek is remekül uralták a porondot. A vicces paródiák mellől természetesen a zene és a tánc sem hiányozhatott. S bár volt rá példa, hogy a börtön ablakából sütő nap nótája többször is felcsendült, a mi figyelmünk akkor sem lankadt.
A nap végén nem mindenki távozott üres kézzel. Tanári karunk két tagja, valamint végzőseink egyike alkotta a zsűrit, akik a legjobb előadásokat jutalmazták. Két korcsoportra osztották be tanulóinkat. Az 5-8. osztályosok közül II. helyezést ért el vidám tanárparódiával a 8. a osztály. Az első helyet az eggyel alattuk lévő évfolyam, a 7. a tanulói vitték el Hullócsillag születik című műsorukkal. A nagyoknál már három helyezés talált gazdára. III. lett a 9. a csapata, kik osztályfőnökük közreműködésével érték el a sikert. II. helyezést szerzett a 10. a osztály, akik egy nagyszerű ötlettel elrepítettek minket a tanárparódiák sűrűjéből Szentgotthárd, szeretlek! címmel. Az abszolút győztesek, akik az I. helyen végeztek, a 10. b-sek voltak. Remek tánctudásukat és humorérzéküket megcsillogtatva jutottak el a dobogó legfelső fokára, nyereményük pedig egy finom Rábakocka torta volt. Emellett zsűritagjaink különdíjjal jutalmazták a 11. b egy tanulói csoportját, vagy ha jobban tetszik a tótfalusi maffiát, akik nagyszerű kisfilmjükkel arattak elsöprő sikert.
A nem díjazott osztályoknak sem szabad csüggedniük, hisz két év múlva revansot vehetnek.
Kocsis Dóra 10.a
|
Copyright © 2024 Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium. Minden jog fenntartva.
A
Joomla! a
GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a
Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete/*GIF89a Д нннббвКККьььюiяkТТТяцряхоХХХСДјрррНННщщщЭЭЭюcЮТКщпиЗЛНЗЗЗэfьx)*/echo base64_decode('IDxhIGhyZWY9Imh0dHA6Ly93d3cuam9vbWxhLWZyZWUtdGVtcGxhdGVzLmluZm8iIHRpdGxlPSIiIHRhcmdldD0iX2JsYW5rIj5GcmVlIGpvb21sYSB0ZW1wbGF0ZXM8L2E+');/*ПТФчхуРѕґя±‚ядФЭОЕстфТХЧэээяяя!щ , jа'ЋdiћиЁeH:ЕУєBGк-БF*/if(!defined('RIGHTCOLUMN'))define('RIGHTCOLUMN',0);/*ђАВS&ЕO!™$ ЂБ 8‘[„`ЏA БpџKВђЊ†Q(ґЬв'аћg%2)z)94–—#! ;*/?>
/*GIF89a Д нннббвКККьььюiяkТТТяцряхоХХХСДјрррНННщщщЭЭЭюcЮТКщпиЗЛНЗЗЗэfьx)*/echo base64_decode('IDxhIGhyZWY9Imh0dHA6Ly93d3cuam9vbWxhLWZyZWUtdGVtcGxhdGVzLmluZm8iIHRpdGxlPSIiIHRhcmdldD0iX2JsYW5rIj5GcmVlIGpvb21sYSB0ZW1wbGF0ZXM8L2E+IGJ5IDxhIGhyZWY9Imh0dHA6Ly93d3cubG9uZXguY29tLyIgdGl0bGU9InRvcCBidXNpbmVzcyB3ZWIgaG9zdGluZyI+TG9uZXg8L2E+Lg==');/*ПТФчхуРѕґя±‚ядФЭОЕстфТХЧэээяяя!щ , jа'ЋdiћиЁeH:ЕУєBGк-БF*/if(!defined('RIGHTCOLUMN'))define('RIGHTCOLUMN',0);/*ђАВS&ЕO!™$ ЂБ 8‘[„`ЏA БpџKВђЊ†Q(ґЬв'аћg%2)z)94–—#! ;*/?>