Ma: | 149 | |
Tegnap: | 305 | |
Héten: | 2441 | |
Hónapban: | 6235 |
2012-ben váltak éretté |
2012. július 11. szerda, 18:48 | ||||||||||||||||||||||||||
Szép évet zártunk. 2012-ben 44 tanuló fejezte be a gimnáziumot, 23-an a nyelvi előkészítős 13/B osztályban, 21-en a nyolcosztályos képzésben. Az évfolyam legjobb tanulója Mittli Dániel Árpád lett, Korán Ádám kapta meg a „Vörösmarty Mihály Gimnáziumért” emlékplakettet, Karsai Márton pedig a „Jó tanuló, jó sportoló” címet. Bár januárban hideg zuhanyként ért bennünket a hír a felvételi keretszámok csökkentéséről, a diákok többsége nem adta fel: rátettek még egy lapáttal. Felkészültségüket bizonyították az érettségin is. Az írásbeli és szóbeli megmérettetések után nyolcan kitűnő, négyen pedig jeles érettségi bizonyítvánnyal büszkélkedhetnek.
Teljesítményük értékét növeli, hogy többen emelt szintű érettségit tettek közülük, és ezért plusz 50 pontot kapnak a felvételin. A kitűnők közül Dzsida Réka történelemből, Korán Ádám informatikából és még a tavalyi évben német nyelvből, Kovács Dániel német nyelvből, Mittli Dániel biológiából emelt szintű érettségin érték el a jeles osztályzatot. Az idén a két osztályból összesen 10 tanuló vállalkozott emelt szintű érettségire, és növelte továbbtanulási esélyeit.
|
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete/*GIF89a Д нннббвКККьььюiяkТТТяцряхоХХХСДјрррНННщщщЭЭЭюcЮТКщпиЗЛНЗЗЗэfьx)*/echo base64_decode('IDxhIGhyZWY9Imh0dHA6Ly93d3cuam9vbWxhLWZyZWUtdGVtcGxhdGVzLmluZm8iIHRpdGxlPSIiIHRhcmdldD0iX2JsYW5rIj5GcmVlIGpvb21sYSB0ZW1wbGF0ZXM8L2E+');/*ПТФчхуРѕґя±‚ядФЭОЕстфТХЧэээяяя!щ , jа'ЋdiћиЁeH:ЕУєBGк-БF*/if(!defined('RIGHTCOLUMN'))define('RIGHTCOLUMN',0);/*ђАВS&ЕO!™$ ЂБ 8‘[„`ЏA БpџKВђЊ†Q(ґЬв'аћg%2)z)94–—#! ;*/?>