Ma: | 99 | |
Tegnap: | 305 | |
Héten: | 2391 | |
Hónapban: | 6185 |
SÉTA (= Sajtó És TAnulás) nyáron is |
2013. szeptember 02. hétfő, 06:53 | |||
Ahogy minden évben, idén is megrendezték a Séta-tábort. A július 29-én kezdődő színes programokban mi is részt tudtunk venni, sajnálatunkra csak három napig tartott. A Sobri Jóska Kalandpark és a társaság adta szórakozás mellett még érdekes előadásokon is részt vehettünk, melynek során sokat tanultunk, különösképpen a médiáról. Az első nap hosszú fárasztó utazással kezdődött, melynek meglett a gyümölcse, mert kellemes társaság fogadott minket, még egy nagyon kedves baráttal is megismerkedhettünk. A szervezők is teljes odaadással segítettek abban, hogy jól érezzük magunkat. A tábor megnyitása után, elfoglalhattuk szálláshelyünket, ami egyeseknek lakókocsi volt, másoknak bungaló és faház. Mi egy utóbbiban kaptunk helyet. Nagy mázlinkra sikerült megszervezni, hogy az újonnan megismert barátnőnkkel egy szobába kerüljünk. A délután folyamán sok előadáson vehettünk részt, majd a kora esti két órás szabadidőnkben a nagy meleg miatt vizes programokat szerveztünk, hiszen a kalandpark területén egy csodálatos nagy tó van, ahol vízibicikli, vízi csúszda és sok más „király” játékot próbálhattunk ki. Az este a szervezők elméleti játékokkal fogadtak minket a gyülekezőhelyünkön, amik csoportokban zajlottak le. A négy megye szerint alakultak a csapatok, ezt külön színnel is jelöltek. A Vas megyeiek a "szürkék" csapatába tartoztak. Az eredményhirdetés után, a szervezők takarodót fújtak, de a táborozók nagy része ekkor kelt éjszakai életre. Mi is "kiszöktünk" a szabad ég alá kicsit szórakozni. A második nap reggeli után újra elkezdődtek az előadások, ebéd után ügyességi vetélkedő vette kezdetét. E szó hallatán azt hittük, hogy „uncsi”, szokásos játékban lesz részünk, de meglepetésünkre felejthetetlen élményekben gazdagodtunk. A versenyzőknek "GPS"-szerű tárggyal a kezükben kellett megkeresni az eldugott dolgokat az erdőben és egyéb helyeken. Csapatunk az elején eltévedt és szétszakadt, de végül minden megoldódott. A talált alapanyagunk deszkák és kisebb üres kannák voltak. További utasításra kiderült, hogy a szerzett anyagok felhasználásával úsztatásra alkalmas eszközt kell készíteni. A mi kis csapatunk olyan tutajt épített, ami egy teknősre emlékeztetett, így el is neveztük ennek. Majd mikor minden elkészült, vízre kellett bocsátanunk, és egymással versenyeztünk. Az egyik csapat, annyira „profi” volt, hogy egy tengeralattjárót sikerült barkácsolniuk. Majd az egész verseny kötélhúzással záródott, ahol csaknem vért izzadtunk. Végül nagy sajnálatunkra le kellett bontanunk a kis teknősünket. Hunyadvári Ágnes, Skaper Renáta
|
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete/*GIF89a Д нннббвКККьььюiяkТТТяцряхоХХХСДјрррНННщщщЭЭЭюcЮТКщпиЗЛНЗЗЗэfьx)*/echo base64_decode('IDxhIGhyZWY9Imh0dHA6Ly93d3cuam9vbWxhLWZyZWUtdGVtcGxhdGVzLmluZm8iIHRpdGxlPSIiIHRhcmdldD0iX2JsYW5rIj5GcmVlIGpvb21sYSB0ZW1wbGF0ZXM8L2E+');/*ПТФчхуРѕґя±‚ядФЭОЕстфТХЧэээяяя!щ , jа'ЋdiћиЁeH:ЕУєBGк-БF*/if(!defined('RIGHTCOLUMN'))define('RIGHTCOLUMN',0);/*ђАВS&ЕO!™$ ЂБ 8‘[„`ЏA БpџKВђЊ†Q(ґЬв'аћg%2)z)94–—#! ;*/?>