Ma: | 133 | |
Tegnap: | 305 | |
Héten: | 2425 | |
Hónapban: | 6219 |
Ösztöndíjas lettem! |
Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjra két szentgotthárdi, szlovén nyelvet oktató iskola is pályázhatott az idén az Emberi Erőforrások Minisztériumának kiírása szerint. A III. Béla Szakképző Iskolából Domján Dóra, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból én részesülhettem az elismerésben. Igazgatóink és tanáraink segítségével Vas megyéből ketten nyertük meg az ösztöndíjat, melynek célja, hogy tanulmányaink befejeztével visszatérjünk gyökereinkhez, és segítsük nemzetiségi közösségünket. A díszoklevél ünnepélyes átadására az Emberi Erőforrások Minisztériumában, 2013. szeptember 23-án került sor, ahová Ropos Márton elnök úr kíséretében érkeztünk. A miniszter elmondta, hogy ma már megtiszteltetés egyszerre magyarnak és nemzetiséginek lenni, és fontos ennek a fenntartása, ápolása. A beszédek után Balog Zoltán miniszter úr és Latorcai Csaba helyettes államtitkár úr együtt adta át a díszokleveleket. Az ünnepség után vendégül láttak minket. Részletek és videó a következő linken: Korán Dóra 11.g
|
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete/*GIF89a Д нннббвКККьььюiяkТТТяцряхоХХХСДјрррНННщщщЭЭЭюcЮТКщпиЗЛНЗЗЗэfьx)*/echo base64_decode('IDxhIGhyZWY9Imh0dHA6Ly93d3cuam9vbWxhLWZyZWUtdGVtcGxhdGVzLmluZm8iIHRpdGxlPSIiIHRhcmdldD0iX2JsYW5rIj5GcmVlIGpvb21sYSB0ZW1wbGF0ZXM8L2E+');/*ПТФчхуРѕґя±‚ядФЭОЕстфТХЧэээяяя!щ , jа'ЋdiћиЁeH:ЕУєBGк-БF*/if(!defined('RIGHTCOLUMN'))define('RIGHTCOLUMN',0);/*ђАВS&ЕO!™$ ЂБ 8‘[„`ЏA БpџKВђЊ†Q(ґЬв'аћg%2)z)94–—#! ;*/?>